Kultúráról szubjektíven: Vizibalett szenioroknak

FINA Masters szinkronúszás – szabadkombinációs gyakorlatok

Vasárnap borongós reggelre ébredtem. Hideg volt és lógott az eső lába. De, ha már fejembe vettem, hát elindultam a Városligetbe, hogy a FINA Masters szinkronúszás utolsó versenyszámát megnézzem. Két korosztályban indultak a hölgyek a szabadkombinációs versenyen: 25-39 és 40-69 éves korcsoportban.

Nem tolongott tömeg, így simán bejutottam a biztonsági ellenőrzést követően a lelátóra. Alig voltunk páran.

Hamarosan kezdődött a vegyespárosok eredményhirdetése.

A 30-39 éves korosztályban magyar bronzérem született: Radványi Dóra és Goschy Miklós jóvoltából.

Ezután szünet következett, ami alatt a csapatok utolsó simításaikat végezhették kőrjükön a medencében. Érdekes volt egyszerre 5-6 csapat gyakorlatát nézni, edzőiket hallgatni.

A szabadkombinációs gyakorlatokban először az idősebb korosztály mérkőzött. Nagyon jó volt látni a felszabadult, boldog arcokat.

Bár a vonalak már igazán nem voltak hamvasnak, filigránnak mondhatók, a kecsesség – főleg a vízben – megmaradt.

Mellettem hamarosan megjelent egy fotós. Az ő révén már akkor tudtam, hogy francia csapat következik. Még meg sem jelent a kijelzőtáblán, már mocorogni kezdett. Kizárólag a francia csapatokat fotózta. Nem médiafotós volt, hanem coach. Később aztán egy ifjú hölgy is érkezett, aki viszont hivatalos médiafotós volt.

Később másik helyet keresett magának. Talán a medence partján, mint sokan, vagy másutt.

Az idő kezdetben olyan hideg volt és szeles, hogy a négy réteg ruhára – amiből kettő vastag pulcsi volt – még az esőkabátot is felvettem, de így sem volt melegem. Csak csodálni tudtam a vizitündéreket, hogy nem dideregnek, hanem hatalmas mosollyal arcukon lépkednek a medence partjára, hogy aztán csobbanjanak és a legváltozatosabb zenékre komponált kűrjeikkel elkápráztassanak.

Az amerikai csapat csupa pénzről szóló dalt választott. Mások egyazon zenekar vagy énekes számait kombinálták. Volt így Beatles, Freddie Mercury, Michael Jackson és még ki tudja, ki mindenki. Ha nem is láttam volna a kűröket, már a zenei élményért megérte kimenni. Persze voltak csapatok, akik jobbára csak dobszólóra mozogtak. De az is érdekes volt.

A fiatalabb korosztály versenye előtt ismét szünet volt, gyakorló-bemelegítő céllal.

Az idő is javulni kezdett, néha még a nap is előbújt a felhők mögül. E rövid időszakokban már szinte melegem volt pulóverek nélkül is. De azért fürdőruhára biztos nem vetkőztem volna. Pedig a szellő néha csábítóan sodorta felém a klóros langyos víz illatát.

A 25-39 évesek versenyére egész megteltek a lelátók.

Részben a jó idő miatt, részben pedig azért, mert két magyar csapat is versengett.

A Belvárosi Honvéd és a BVSC-Zugló. Utóbbi igen későn, utolsó előttiként indult. S a csapattagok rokonsága épp a hátam mögött ült. Ezt onnan tudtam meg, hogy a mellettem egymást és a korlátot rugdosó kismanók – alsósoknak néztem őket – apukája csitította őket és intett türelemre, mondván még két csapat és anyáék jönnek.

Amikor a kis hölgyet megkérdeztem, hogy mégis ki az anyukája, büszkén mondta, hogy az Aranyossy Zsófi.

Tudtam, hogy hallottam már ezt a nevet. És valóban. Amikor 2006-ban a Margitszigeten kint voltam, ő is a magyar csapat tagjai közt volt. Róluk készítettem a lelátó másik oldaláról azt a képet, aminek a hivatásos fotós által készített párja a Nemzeti Sportban jelent meg. Mikor a képeket válogattam, meg is találtam a neten.

Most, úgy tűnik, ugyanazt a kűrt adták elő, de legalábbis ugyanúgy Hungáriát választottak.

Ez akkor csak a 11. helyre volt elég. Most megnyerték vele a versenyt. Ha nem is mindenki volt ugyanaz a csapatban, de sokan.

Gyerekes anyuka egyébként még egy volt a csapattagok között. Csak az ővé épphogy járni kezdett. A két anya a verseny után szaladt is a lelátóra, családja körébe.