2022. december 12., hétfő

Apapa regénye 2.0, avagy Időfutár mellékszál Szegeden


„Az ott Időfutár a kezedben?” A kötetből felpillantva elmosolyodtam. „Igen, a legújabb. Most jelent meg.” A húsz év körüli srác szeme felcsillant a megszokott grafikájú, ámde ezúttal bordó borítójú kötet láttán.


A Boszorkány-sziget 28 73 a maga nemében rendhagyó darabja a tizenéves korosztály számára készült, de másokat is elvarázsoló Időfutár sorozatnak. És nem csak a borító színe miatt. Míg a többi kötetet és az alapul szolgáló rádiójáték sorozatot 4 szerző – Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea és Tasnádi István – közösen alkotta, addig ez Vészits Andrea önálló műve. Bár a regény cselekménye a sorozat darabjaihoz méltó módon nem szűkölködik az időutazást kísérő meglepő fordulatokban, humoros jelenetekben, áthallásokban, azonban a korábbi csapatból csupán egyetlen, jobban mondva két ismert szereplő kalandjait meséli el az író. Míg korábban Hanna, Tibi és Zsófi körül zajlottak az események, most a vörös hajú, szemüveges szegedi tudóspalánta, Pusztai professzor lánya, Tekla és macskája Schrödinger kerül a középpontba. Egy időkapuként működő ruhásszekrénynek köszönhetően pedig – a 90 évvel korábban Tekláék házában, illetve majdnem ott élő – Móra Ferenc is csatlakozik hozzájuk harmadiknak barna házikabátjában.

Közös kalandjaik során megismerhetjük a kötelező olvasmányok szerzőjeként piedesztálra emelt Móra esendő oldalát, sőt Teklával együtt a történet végére még akár meg is szerethetjük őt. A regény lapjain ízelítőt kapunk egyik legismertebb, a Gránátvirág és Kis Tit szerelmi története köré szőtt regényéből, az Aranykoporsóból. Ezt Móra a boszorkányüldözésben elmerülő XVIII. századi Szegeden, a börtönben kezdi el mesélni Teklának – akivel épp a boszorkányság vádja miatt kiszabott máglyahalálra vár – és Zsák úrfinak, a hóhér fiának, akiről később kiderül, hogy ő az ifjú Jacques Rousseau. A börtönben megkezdett „regény a regényben” végét viszont már a XX. század hetvenes éveinek elején, a kommunista Szegeden, halála után jó negyven évvel veti papírra Móra, miközben őt természetesen szélhámosnak, a záró fejezet kéziratát pedig hamisítványnak titulálják.

Vészits Andrea, miközben észrevétlen ontja a fontos tudnivalókat úgy Szeged történetével, mint Móra életével kapcsolatosan, el is varázsol. A kissé vontatott kezdés és a korábbi köteteknek ellentmondó tartalom – mint például, hogy Tekla, bár az időgép révén járt már az ókori Rómában, mégsem tudja ki a centurio – ellenére a történelmi tényekben bővelkedő, bár azokat kissé szabadon kezelő cselekmény beszippant. A regényből megismerhetjük a minden történelmi korban változatlan formában és szándékkal jelen lévő koncepciós perek világát, nevethetünk pórul járt besúgókon, elgondolkodhatunk arról ki bolond és ki józan, láthatunk önfeláldozó szeretetet, rendíthetetlen bátorságot és mindezt mérhetetlen humorral körítve.

Aki pedig veszi a fáradtságot, hogy a regény végére érve kicsit nyomozzon, rájöhet arra is, mely szereplőben formálta meg magát az írónő, honnan örökölte íráskészségét és miért nyúlhatott ilyen bátran Móra alakjához, akit Tekla egyszer úgy szólít: Apapa.