Keep Floyding - Live at Aquincum

Múlt pénteken egész délután a "We don't need no education..." zsongott a fülemben. Tán dudorásztam is. Aztán a hét elején az interneten kószálva szembe jött egy apró hír arról, hogy a Keep Floyding 20 éve dédelgetett álma válik valóra, amikor május 10-én a Live at Pompeii-t adja elő az aquincumi amfiteátrumban. Jegyet már nem lehetett kapni. Gondoltam, azért egy próbát megér, ha nem szakad majd az eső. Valamit csak lehet kívülről is hallani, ha már egyszer szabadtéri.

Egy pár cikkben utána olvastam a zenekarnak. Dicsérték, hogy - amint az céljuk is - nagyon valósághű hangzásban adják elő a Pink Floyd dalait. Így aztán a hét órás kezdést nem túl szigorúan véve olyan negyed nyolc felé megérkeztem a helyszínre. Az amfiteátrumban már sokan voltak, a zene még nem kezdődött el. A körülvevő sáncrendszerről ragyogóan be lehetett látni, a zenét pedig onnan élvezni. Sokan kuporogtak, ácsorogtak ott is. De milyen sokfélék. Az első beszélgetésben, amit elcsíptem, a nálam korosabb hölgy csalódásának adott hangot, hogy nem a Pink Floyd ad koncertet. Mert ő bizony azt hitte. Indul is haza. Ha így tett, kár volt. Ha nem is tökéletes a hasonlóság, de a fiúk-lányok valóban nagyon jó teljesítményt nyújtottak úgy zenei hangzást, mint éneket tekintve. De erről később. 

Sétáltam körbe a sáncon, míg a színpaddal szinte szembe nem kerültem. Itt sokan voltak. De itt sem fanatikus Pink Floyd rajongók. Volt, aki kicsit ismerte a zenéjüket, saját bevallása szerint, de olyan is, aki semmit nem hallott tőlük. Voltak gyerekek, akiket a szülők nem tudtak hová tenni, ezek azon ügyködtek, hogy felmásszanak az amfiteátrum egyik támpillérére - sikertelenül. Mellettem egy orosz anyuka volt, oroszul beszélő kisfiával. No, ő aztán csevegett rendesen. De gyerekből van, megértem. Kevésbé tudtam ilyen elnéző lenni azokkal, akik bár a koncertért jöttek, végig dumálták az egészet. Nem igazán értettem, hogy akkor miért vannak itt? Vajon egy koncertteremben is így viselkedtek volna? Igyekeztem felvenni a szemkontaktust, de nem értették mi a gondom. Így inkább a zenére koncentráltam. Az meg volt annyira jó, hogy sikerült is megfeledkezni a külvilágról. 

A nyolcvanas évek végén jártam gimibe. Akkor lettem A Fal rajongója. Más Floyd albumokat is meghallgattam, kedveltem is - The Final Cut, The Darks Side of the Moon, Animals, Atom Heart Mother, Wish You Were Here -, de A Fal, no azt kívülről, elölről és hátulról tudtam. A filmet is láttam persze, de a dupla album volt az igazi. Akkor még kazettán persze. Emlékszem, az NDK-ba utaztunk éjjel a vonattal, mindenki aludt, én feküdtem az ágyon, bámultam ki az ablakon és A Falat hallgattam. A Live at Pompeii filmet is megnéztem, de akkor, harminc évvel ezelőtt nem csigázott fel. Sőt, igazán nagyon nem tetszett. De most kíváncsi voltam a fiúkra, így eljöttem. Valami mocorgott bennem múlt pénteken, hát akkor biztos oka van, hogy ráleltem erre a programra. A koncert programja az 1972-es Live at Pompeii volt, valamint részletek a The Dark Side of the Moon és a The Wall lemezekről. 

Lehet, hogy erre a zenére is meg kell öregedni, de a Live at Pompeii így most nagyon tetszett. Ilyen távolságból jó volt a hangosítás, jó volt a zene. Eddig nem tűnt fel, hogy a Floyd zenéje mennyire pszichodelikus. Azt hiszem így mondják manapság. 

Nézegettem a közönséget. Előttem két srác ült, sörrel, néha rágyújtottak. Valaki a közelemben viccest is szívott. Ezek a srácok néhány profi résznél egymásra néztek és egész arcukon, testükön látszott, azt érzik, hogy azok ott a színpadon ezt most jól eltalálták, ez olyan mint az eredeti. Fiatalabbak voltak nálam legalább egy húszassal. De lehet, hogy huszonöttel. Volt egy fiatal lány az anyukájával, idősebb hölgy és még sokan, rengetegen. Ők belül, az amfiteátrumban, a falon. Kívül, a sáncon volt aki kutyával jött, volt aki gyerekkel, volt aki fecsegő barátnővel. Amikor már a The Dark Side-hoz másik helyet kerestem, a műértőbbek között, mert meguntam a pletyizést, két idősebb úr ült mellettem. Kb. egy tíz-húsz évvel lehettek idősebbek nálam. Ők talán a Live at Pompeii idejében voltak középiskolások. Na én akkor még csak születtem. Ültek, átjárta őket  a zene. Egyikük mozdulatlanul, rezzenéstelen arccal csak a színpadra figyelt. A másik kicsit mozgott a zene ütemére. Vajon mi zajlott belül?

Mert bennem egyrészt emlékek, másrészt érzelmek. Van tíz-húsz éve, hogy nem hallgattam Pink Floydot. Más zenék jöttek, vagy semmiféle zenék. Most hallgattam és jött fel minden. Átjárt, bennem szólt. A zenével nem is volt baj, megvoltak a hangzások, a rezgés. Vicces volt, hogy ott a sáncon már abból lehetett tudni, hogy nem specialisták ácsorognak, hogy a koncert kezdetén a gongos részt hangolásnak vették. Szóval a zenei rész rendben volt. Az apró csalódás az éneknél következett be. Egyikük hangja nagyon nem passzolt - mélyebb volt a szükségesnél. De talán ennyi lehet az összes panaszom. 

Nem volt nálam fényképező, így csak okostelóval készítettem pár képet és vettem fel hangot. A képek nagyon nem sikerültek, a hangot ide nem tudom feltenni. Néhány kárpótlás tehát másoktól.

Valaki megosztotta, hogyan kezdődött. Más, hogy miként folytatódott. Meg itt.

Egy szám a mai koncertről Ilo Kubbist felvételében:

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=riGKGFNt1fg

A The Wall-ról a Comfortably numb elhangzott most is, meg a Müpa-ban 2014-ben.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=zzx8F4YQ9UQ

Money. Ezt is játszották ma:

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=-RxiZRlp6Oo

In memoriam Asha - egy kiselefánt hat éve

Asha, a közel hat éves elefántleány nincs többé közöttünk. 

Minden olyan hirtelen történt, hogy felfogni is nehéz. November végén két nap alatt végzett vele a herpeszvírus. Egy héttel korábban még találkoztunk vele, nem sejtvén, hogy utoljára. Amikor decemberben ismét az elefántoknál jártunk, már nem volt Angele és Arun társaságában. Assamnál sem találtam. Akkor olvastam a hírt, hogy Asha nem külföldi állatkertbe távozott, hanem az elefántok örök vadászmezejére. 

Asha különösen is a szívemhez nőtt, mivel az elmúlt hat év során gyakran találkoztunk. Egy évvel volt idősebb kislányomnál, aki minden állatkerti látogatást az elefántoknál kezdett. Láttuk őt télen és nyáron, szüleivel vagy egyedül, enni, fürdeni, játszani. Majd az elmúlt egy évben kistestvérével Arunnal együtt. Ezekből a filmekből és képekből következzen most egy válogatás Asha emlékére. 

Nyugodjék békében!

2013

2016

2017

2018

A teljes család - ahogy már sosem...

Zenével a hitért – Omega Oratórium 2.0

Advent 4. vasárnapjának estéjén a kiskőrösi evangélikus templom szokatlan programnak adott otthont. 

Négy és fél év után ismét együtt lépett fel falai között a Gospel Sasok és az Omega. 

Megváltozott repertoárral, de változatlan lelkesedéssel előadott, látványos effektekkel kísért koncertre került sor. A templom szép helyszínként szolgált az áthangszerelt dalokból összeálló Oratórium 2.0-nak. A megrögzött Omega rajongók átélhették, hogy „csillag gyúlt a sötét éjen...”

Nem készültem a koncertre, mondhatni véletlen, hogy eljutottam rá. Szeretem az Omega dalait, főleg a már eredetileg is oratórikus hangzásúakat, mint a Gammapolis lemez, vagy a vidámabbakat, mint a Petróleum lámpa, illetve a Lénát, ami tuti befutó nálam. 1994-ben egyetemistaként ott áztam a többi lelkes rajongóval a Népstadionban és mai napig megvan az Omega részvényem is, amit az 1999-es koncert alkalmából bocsátottak ki. Aztán több koncerten nem voltam, nem követtem nyomon a sorsukat. 

Négy és fél éve fájó szívvel vettem tudomásul, hogy bár Kiskőrösön játszanak, mégsem lehetek ott. Szülés előtt két héttel nem kockáztattam, hogy elhagyjam Budapestet. Ezért dobbant nagyot a szívem, amikor családi találkozón lévén a városban, a piaci húsbolt ajtaján megláttam a plakátot csütörtökön. Pénteken, amikor este bent jártunk a főtéren, láttam, hogy az Evangélikus irodában ég a fény. Zárva volt az ajtó, de az imaházban égtek a lámpák. Mivel mellékhelyiséget kerestem, így bementem oda. Hát egyetlen ember volt bent, Lupták tiszteletes. A legautentikusabb személy. Neki is szegeztem a kérdést, hogy van-e még eladó két jegye. Volt. A gyerekvigyázást vállalta anyósom, az én felvigyázásomat a férjem. Megvettem a jegyeket.

Vasárnap este kicsit nehezen engedett el a lányunk, így „touch down”-nal estünk be hét előtt pár perccel a templomba. Már teltház volt. Ez volt a szerencsénk, illetve az enyém. Így nem tudtunk leülni. Kézenfekvő volt, hogy akkor bizony fotózok.

Szép volt a kivilágított templom. Hamarosan a Gospel Sasok elfoglalta a helyét a színpad hátterében. 

Lupták tiszteletes felvezető gondolataival indult az este, melyben Isten átölelő szeretete kapta a főszerepet. Illetve a betlehemi békeláng, a világ békevágya, béke ínsége is hangsúlyosan megjelent.

Aztán megkezdődött a koncert, melyben az Omegát a Gospel Sasok kísérte. Sajnos a templomi akusztika és a hangosítás együtt okozhatta, hogy igazán nem lehetett őket hallani. Legalábbis a templomnak azon részén, ahol mi álltunk, a kijárat közelében, a karzat alatt. Csakúgy, mint a basszgitárt. Pedig én még női basszusgitárost nem láttam, nem hallottam korábban. A látvány most megvolt.

Azt mondják, hogy Katy Zee, azaz Szöllőssy Kati igen jól játszik. Sajnos ebből a koncerten nem hallottam semmit. A másik gitárt is inkább csak akkor, ha Szekeres Tamás szólózott. 

A dalok szövegét sem mindig lehetett érteni, de mivel a többségét ismertem én is és a közönség nagyrésze is, így ezt nem éltük meg hiányként. Láttam, hogy nem csak én, de sokan mások is együtt énekelték Kóbor Jánossal a Gammapolist, a Fegyverkovács balladáját, az Ezüst esőt, a Nyári éjek asszonyát, a Bűvészt, az Égben lebegők csarnokát, a Hajnali óceánt, a Varázslatos fehér követ vagy a Gyöngyhajú lányt. 

Ezek biztos elhangoztak, sok más dallal együtt. Többre nem emlékszem, mert vitt az élmény és a fotózás mámora. Nekem hihetetlen élmény volt élőben Omega dalokat hallgatni, ilyen közelről látni az együttes tagjait, fotózni őket, a közönséget és a lézer show-t.  

Teljesen magával ragadott a koncert hangulata, ezért a hangosítás és akusztika gondjaira igazából fel sem figyeltem. A férjem jelezte vissza, a koncert végén. Sajnos igazat kellett adnom neki. De ez számomra mit sem vont le magából az élményből. Számomra varázslatos este volt.