Tiszta forrásból - Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője

„Ebből a földből ezek a drága fazekasok vösznek elő. Hát az egy fantasztikus dolog, ahogy azt mög köll gyúrni, mög köll tisztítani … És akkor mi köll hozzá? A 4 őselem. Ott az agyag. Köll hozzá víz. Összemaszatoljuk. Na de milyön szintön? Mesteri szintön. Ott az agyag, ott a víz, a szél szárítja, a tűz égeti. A tűz égesse mög! Olyan gyönyörű darabokat csináltak, hogy az valami boldogság mindannyiunknak. Ez egy igazi emlékünnep. … Miket látnak itt? Látják azt a csodálatos tűzvilágot, amit ő mindig prezentál azon a bizonyos magyarszombatfai fazekas találkozón. Amin el lehet ájulni. Aki itt van és teheti, menjen el oda! Mit látunk itt? 17 pazar mester munkáit. Ezek isteni darabok. Olyan étkészletek vannak, amiből az emberek kedve lössz enni. … Nem baj, ha elővesszük a régi cserepeket és használjuk. Isten éltessen mindenkit, aki ehhez az agyaghoz hozzányúl. Aki ebből az agyagból gyönyörűségöket csinál.” Kósa Klára keramikus, a Népművészet Mestere nyitotta meg ezekkel a szavakkal a Tiszta forrásból – Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője kiállítást csütörtök délután a Vigadó ötödik emeleti kiállítótermében.

A megnyitóra zsúfolásig telt a terem fazekasokkal, barátokkal. Egy nagy család tagjai gyűltek össze, hogy –miként Kósa Klára megfogalmazta – ünnepeljenek. Egy hétszáz éves múlt jelenét. Egy, a régi hagyományokból merítő, de folytonosan útkereső, megújulásra kész közösséget. A magyarszombatfai fazekasság 2014-ben került fel az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére és a kiállítás megvalósítása azt mutatja, ez a fazekas hagyomány valóban él a közösség révén.

Mindössze 3 hónappal ezelőtt érkezett a felkérés a Magyar Művészeti Akadémia részéről a tárlat összeállítására. Nagyon rövid idő, ha tudjuk, hogy nem csupán megszervezni és megvalósítani kellett, tehát a koncepciót kitalálni, a kiállított tárgyakat ideszállítani és elrendezni, de többségüket megalkotni is. A felkért fazekasok ugyanis kifejezetten erre a kiállításra készítették el munkáik jelentős részét. A munka oroszlánrészét vállaló Albert Attila kurátor és Simon Attila fotográfus, de a kiállító fazekasok is hatalmas munkát végeztek, s tökéletesen valósították meg azt, amire vállalkoztak.

A kiállítás megszervezője, kurátora, Albert Attila fazekas – nem mellesleg Magyarszombatfa polgármestere – szerint az őrségi fazekasság jelenének megértéséhez meg kell ismerni múltját: hogyan éltek, milyen kerámiákat készítettek. Ezt nem csupán a kihelyezett rövid szöveges ismertető, de a terem középső részén elhelyezett számos tárgyi emlék, valamint a közösségben fontos szerepet játszó, már eltávozott fazekasról való megemlékezés is segíti. Ők is abból a tiszta forrásból táplálkoztak, melyből minden alkotónak merítenie kell a kiteljesedéshez, s melyet tovább kell adni utódainak.

  

Az őrségi fazekasság jellemzőjeként sokan a sötétzöld színvilágot tartják, pedig Albert Attila szerint a közös hagyományt sokkal inkább a tárgyak letisztult, egyszerű formavilága és használhatósága, funkcionalitása jelenti. Az őrségi fazekasok nem dísz-, hanem használati tárgyakat készítettek, s néhány kivételes útkereséstől eltekintve készítenek ma is. A kurátori tárlatvezetés e letisztult formavilág sokszínűségébe engedett bepillantást a kiállító fazekasok munkáinak bemutatása, jellemzése révén. A kiállított tárgyak között különleges szerep jutott három olyan tárgynak, melyek az ország különböző részein alkotó 6 fazekas együtt gondolkodása, együttműködése révén született meg redukciós égetés révén a legutóbbi fazekas napokon.

 

A kiállítás azonban nem csupán a tárgyakra fókuszál. A falakon elhelyezett képek a tárgyak születésének és a születés körülményeinek hangulatát is igyekeznek visszaadni. Simon Attila, a fotográfus nem csak most, a kiállítás elkészítésében volt Albert Attila segítőtársa, de immáron 12 éve „harcostársa” is az őrségi fazekasság megismertetésében. E „12 év gyümölcse az a rengeteg érzés”, ami a falakon helyet kapott képek formájában.

 

A fényképek között kitüntetett helye és szerepe van azoknak a fotóknak, melyek a jövő generációjáról készültek – a fazekasok között alvó gyermekről, vagy azokról a szakkörös alsósokról, akik hetente járnak át Bajánsenyéről a magyarszombatfai műhelybe alkotni. Ők a legfőbb letéteményesei Albert Attila azon reményének, hogy talán 100 év múlva is lesznek fazekasok az Őrségben.

Dr. Csonka-Takács Eszter néprajzkutató, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója szerint a kiállítás címe hűen tükrözi az UNESCO egyezmény célkitűzéseit, hogy a múltban gyökerező, jelenben megélt hagyomány a következő generációkra is átöröklődjön. Ebben fontos szerepe van a családi átörökítésnek, valamint az intézményi oktatásnak egyaránt. A fazekas remekeket megalkotó mesterek mellett azonban mindazoknak szerepük van a hagyomány fenntartásában, akik ezeket megvásárolják és szerte az országban, a világban a mindennapjaik során használják. Az igazgató szerint ők mindannyian részesei nemzeti örökségünk megismertetésének, megvédésének és továbbadásának, mely nemzeti identitásunk letéteményese.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata kezdeményezésére, az Őrségi Fazekasok Egyesületének szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia és Magyarszombatfa Község Önkormányzata támogatásával megvalósult kiállítás április 2-ig tekinthető meg a Vigadóban. Az őrségi fazekasok és munkáik pedig közelebbről megismerhetők a minden évben július második hétvégéjén megrendezésre kerülő magyarszombatfai Fazekas Napok során.

A kiállításon alkotásaikkal megjelenő fazekasok (a tárlatvezetés sorrendjét követve):

Róka Lajosné és Róka Katalin

   

ifj. Cseke János

Nagy Attila

Zsohár Gyula és Balázs

 

Nyakasné Czugh Zsuzsanna, valamint Czugh Géza és Marton Sándor

Vörös Péter

Csótár Rezső és Csótár Géza

Vörös Gábor

Papp Vilmos

Kovács Erika

ifj. Tóth János

Albert Attila és ifj. Albert Attila

További információ: 

Szellemi Kulturális Örökség - Magyarszombatfai Fazekasság

A kiállítás a Vigadó honlapján

Magyarszombatfai Fazekasnapok

Eszünk, iszunk: így mulatunk - avagy tudatos testépítés méregmentesen

Az utolsó teljes őrségi napunk középpontjába végül az étkezés került. De nem ám akármilyen.

Az első porta gazdája a nagyrákosi volt tanítónő, Kemencei Ica volt. Ők párjával, Kapornaky Bélával a volt iskola épületében, hatalmas fák árnyékában (amiket szinte kivétel nélkül ő ültetett), a patak mellett élnek. Az iskola bezárt, mert kevés volt a gyerek, ők még maradtak.

Ica a tanítói lakáshoz tartozó kertet műveli, besegít a környék kulturális eseményeinek kivitelezésébe (korábban aktív szervező is volt), míg Béla a környék főerdésze (ha jól értettem). Ami igazán érdekessé teszi a portát, az rögtön a kapura is ki volt írva.

Ica harminc éve került ide tanítani és kezdett bele a kísérletező kertművelésbe. Kizárólag mérgek, vegyszerek nélkül. Még a biogazdálkodás által engedett szereket - mint rézgálic - sem használja. Az az elve, hogy ami megterem az jó, de legyen tényleg egészséges. Ha meg elviszi valami, hát úgy is jó. Persze a szarvasok látogatásának ő sem örül. Sajnos ellenük még a magas villanypásztor sem segít. Idén a kukoricása bánta. Bele-belecsemegéztek a zsenge hajtásokba. És még a virágait sem kímélték.

A mindenütt rágcsáló krumplibogarakat kézzel gyűjtögeti és kiskapával teszi ártalmatlanná, míg a kiadós trágyázás miatt rendszeresen megjelenő lótetűt földbe ásott műanyag poharakkal gyűjtögeti. Kisebb-nagyobb sikerrel. Sajnos újabban az időjárás annyira kezd felborulni, hogy a paradicsomokat félfólia alá kell tenni. Ez kicsit segít a barnulásos betegség ellen. Nem éri annyira az eső amikor hatalmas a meleg és talán a napsugárzás is másként érkezik. 

Érdekes, különleges paradicsomokat láttunk kint, a focipálya felett művelt földjén is, fólia nélkül. De ezek egész parányiak voltak. Az ízük viszont kitűnő.

Megtudtuk, hogy a padlizsán szereti a jó erős félárnyékot.

Hogy az ugarolt földön a cérnakukac (azt hiszem ez a neve) az első évben erősen kifúrja a krumplikat, de ha a föld kap rendszeres öntözést nincs szüksége arra, hogy a krumpliból szedjen nedvességet. 

Az idei év kedvezett a tököknek. Láttunk dísz- és ehető tököket, csíkos zöldes tököt, sárgával kevertet, sárgát és narancssárgát is. Utóbbi a Hokkaidó tök. Erről még később lesz szó.

Egészen hatalmas példányai is nőttek a hagyományos sütőtökből. 

Ezeket részben azért ülteti, hogy az őszi tökfesztiválon legyen miből a tökmag köpesztést gyakorolni a látogatóknak. Sajnos a tökmagolaj készítés miatt a környéken átálltak jobbára a csupasz magú tökre. Kár, mert annak bizony az olaja sem olyan. 

És láthattuk a tökön a kártevők munkáját is.

Az idei évről megtudtuk azt is, hogy nagyon nem kedvezett a vegyszermentes kiskert konyhakerti zöldségeinek. A korai esők annyira növesztették a gazt, hogy a kerti zöldségeket teljesen elnyomták. Lehet, hogy lesz még belőlük valami, de most ki sem látszanak a gazból. Azt meg nem lehet kihúzni, mert jön vele a haszonnövény is ebben a kötött őrségi talajban. Ica komolyan elgondolkodott, hogy idén visszalép és mégsem mutatja meg a kertjét, ami az ő szavai szerint idén antikert, annyira gazos. Kár lett volna, ha így tesz. Mert amiket mesélt, az viszont aranyat ért. Az éghajlatról és a földről meg tudjuk, hogy egyszer ilyen, egyszer olyan.

A kertben sok más növény is terem, Ica kísérletező kedvének megfelelően. Nem csak zöldségek, mint a fekete bab, de virágok is.

 

Télen elkészíti a kerttervet, amit persze módosítani kell, attól függően, hogy melyik palántájából végül mennyi kel ki, marad meg. Idén tökből maradt meg sok. 

Láttunk a kertben csodaszép lepkéket, amik sosem várták meg, hogy lefotózzam, meg pókot, ami viszont szépen csücsült frissen fogott áldozatával a háló közepén.

A kert mellett a táj is érdemelt néhány fotót.

Meg Ica hűséges öreg kutyusa, a mindenkivel barátságos és simizésért kuncsorgó egyik macskája, valamint a kismacskák, akik megfogni sem engedik magukat és Ica padláscicáknak hívja őket.

A kerti túra végeztével Ica a kert és az erdő terményeivel vendégelt meg minket: tepsiben sült krumpli és cékla, valamint sült gomba és cukkini. Innivalóról sem feledkezett meg: saját meggy-, csipkeszörp és fenyőrügy szirup, valamint a vásáron barterezett málnaszörp (Málnás Józsitól). A fenyőrügy sziruphoz vannak saját fenyői is, de Béla jóvoltából tudja azt is, hogy az erdőkben hol érdemes keresni. 

Ica olyan jó mesélő és házigazda, hogy nehezen akaródzott elmenni. Az eredetileg 11-ig tartó programról fél egy tájban indultunk tovább. 

A következő állomás sógoráék, a kercaszomori polgármester, Kapornaky Béla portája lett volna, amit zárva találtunk. Mint megtudtuk, a programfüzetben hibásan jelent meg nyitva tartásuk, keressük őket szombaton. Sajnos mi már akkor nem leszünk itt. 

Szentgyörgyvölgyön, az óvoda épületében viszont még bőven tartott a program, sőt akkor indult a második felvonás. 

A délelőtti ételkészítés remekeit még megízlelhettük, mielőtt a délutáni főzésbe kezdtünk volna. Az asztalon leltünk porcsinos paradicsomsalátát,

rukkolás salátát, 

gombakrémet, 

petrezselyem és csalán pestót,

tök-és napraforgókrémet, valamint édességként aszalt szilvás kókuszgolyót. Természetesen mindegyik hamar elkészíthető és Zsuzsi, a szakács mindnek meg is adta a receptjét. 

Balla Zsuzsinak egyébként nagyon megörültem, mert két éve Kondorfán nyitott porta keretében meglátogattuk őt vegyszermentes kiskertjében. Mikor most beléptünk, még felmérni sem tudtam a teremben tartózkodókat, már rám köszönt: "Szia, mi már ismerjük egymást." Ez nagyon jól esett. De az igazi örömet az jelentett, hogy ő még itt van, még mindig nem adta fel. Az elmúlt napokban többször gondoltam rá, mivel nem találtam saját nyitott portáját a programfüzetben. Most fellélegeztem. Hát még itt van. 

A kóstolást követően, hogy gyakoroljunk, el is kezdtük a következő kört. Zsuzsi instruált, mi sürögtünk forogtunk. 

Készült házi majonéz és ketchup, 

porcsinos petrezselyem pesto,

tök-szezám-napraforgó magos krém pirított magokból, 

cékla és retek chips, 

aszalt barackos édesség és egy érdekesség. Hokkaidó tökből - amilyet Icánál láttunk - tökkrém (kétféle is).

A mangó olyan különlegesen érett és finom volt, hogy Zsuzsi elengedte eredeti édesség tervét és megkért, most helyben együk meg a két csodás gyümölcsöt. 

Úgy elszaladt az idő, hogy mesterműveink kóstolására már a tervezett zárás után közel másfél órával került sor. De pompásak lettek. 

Zsuzsi szerint nagyon fontos, hogy minőségi legyen az alapanyag, hiszen a táplálék információiból épül fel a testünk. Ezért nem mindegy például, hogy disznó- vagy libazsír, finomított vagy finomítatlan, fehér vagy teljes kiőrlésű, cukor vagy méz és még lehetne sorolni. Az vagy, amit megeszel. 

S bár nagyon jól voltunk lakva, azért hagyományos programpontunkat nem akartuk kihagyni, így Magyarszombatfán betértünk a Kati cukrászdába egy fagyira és sütire. 

Ők minőségi alapanyagokkal dolgoznak és jó a termék. Bánatomra most hatlapos süti nem volt, de vigasztalódtam egy 2016-os ország tortájával, aminek fontos alkotóeleme az őrségi tökmagolaj.

A sütit a melegre való tekintettel a hűvös helyiségben fogyasztottuk el, a csodás cserépkályha mellett. 

Utunkon visszafelé még megálltunk tökföldet is fotózni. Itt is a fű között volt, mint Szlovéniában, de a szárazság hatása a füvön is látszott. Alig takarta a tököket.

Nagyrákoson még éppen odaértünk hat óra előtt Baksa Eszti néni portájára, ahol az aznapi fejés eredményét meg is kóstolhattuk, mielőtt elindult házhozszállító körútjára. Még meleg volt és nagyon finom. 

Sajnos a lánya, Anita által készített csodás ordadesszert már elfogyott. Kárpótlásul az anyamacska és a nyitott porta tiszteletére délután előhozott kiscicák életébe is bepillantást nyerhettünk. 

A takaros portán volt mit fényképezni. 

Búcsúzóul még a kisborjút, a malacokat és a kecskét is meglátogattuk. 

Azt hittük, számunkra vége a portalátogatásoknak, de még várt egy meglepetés. Pivonkáné Benke Éva portáján még számosan voltak, benéztünk hát mi is. 

S az utolsó fél kürtöskalácsot még megnyertük sütögetésre. 

A hangulat jó volt, s mint megtudtuk, tegnap sem késtük volna le a lángosozást. Hát majd jövőre. 

Ezzel viszont az idei portalátogatásaink végére értünk. Számunkra bezárt az idei Hétrétország.

Aki teheti, még a hétvégére ellátogathat. Vagy jövőre.