Tiszta forrásból - Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője

„Ebből a földből ezek a drága fazekasok vösznek elő. Hát az egy fantasztikus dolog, ahogy azt mög köll gyúrni, mög köll tisztítani … És akkor mi köll hozzá? A 4 őselem. Ott az agyag. Köll hozzá víz. Összemaszatoljuk. Na de milyön szintön? Mesteri szintön. Ott az agyag, ott a víz, a szél szárítja, a tűz égeti. A tűz égesse mög! Olyan gyönyörű darabokat csináltak, hogy az valami boldogság mindannyiunknak. Ez egy igazi emlékünnep. … Miket látnak itt? Látják azt a csodálatos tűzvilágot, amit ő mindig prezentál azon a bizonyos magyarszombatfai fazekas találkozón. Amin el lehet ájulni. Aki itt van és teheti, menjen el oda! Mit látunk itt? 17 pazar mester munkáit. Ezek isteni darabok. Olyan étkészletek vannak, amiből az emberek kedve lössz enni. … Nem baj, ha elővesszük a régi cserepeket és használjuk. Isten éltessen mindenkit, aki ehhez az agyaghoz hozzányúl. Aki ebből az agyagból gyönyörűségöket csinál.” Kósa Klára keramikus, a Népművészet Mestere nyitotta meg ezekkel a szavakkal a Tiszta forrásból – Az őrségi fazekasság múltja, jelene és jövője kiállítást csütörtök délután a Vigadó ötödik emeleti kiállítótermében.

A megnyitóra zsúfolásig telt a terem fazekasokkal, barátokkal. Egy nagy család tagjai gyűltek össze, hogy –miként Kósa Klára megfogalmazta – ünnepeljenek. Egy hétszáz éves múlt jelenét. Egy, a régi hagyományokból merítő, de folytonosan útkereső, megújulásra kész közösséget. A magyarszombatfai fazekasság 2014-ben került fel az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére és a kiállítás megvalósítása azt mutatja, ez a fazekas hagyomány valóban él a közösség révén.

Mindössze 3 hónappal ezelőtt érkezett a felkérés a Magyar Művészeti Akadémia részéről a tárlat összeállítására. Nagyon rövid idő, ha tudjuk, hogy nem csupán megszervezni és megvalósítani kellett, tehát a koncepciót kitalálni, a kiállított tárgyakat ideszállítani és elrendezni, de többségüket megalkotni is. A felkért fazekasok ugyanis kifejezetten erre a kiállításra készítették el munkáik jelentős részét. A munka oroszlánrészét vállaló Albert Attila kurátor és Simon Attila fotográfus, de a kiállító fazekasok is hatalmas munkát végeztek, s tökéletesen valósították meg azt, amire vállalkoztak.

A kiállítás megszervezője, kurátora, Albert Attila fazekas – nem mellesleg Magyarszombatfa polgármestere – szerint az őrségi fazekasság jelenének megértéséhez meg kell ismerni múltját: hogyan éltek, milyen kerámiákat készítettek. Ezt nem csupán a kihelyezett rövid szöveges ismertető, de a terem középső részén elhelyezett számos tárgyi emlék, valamint a közösségben fontos szerepet játszó, már eltávozott fazekasról való megemlékezés is segíti. Ők is abból a tiszta forrásból táplálkoztak, melyből minden alkotónak merítenie kell a kiteljesedéshez, s melyet tovább kell adni utódainak.

  

Az őrségi fazekasság jellemzőjeként sokan a sötétzöld színvilágot tartják, pedig Albert Attila szerint a közös hagyományt sokkal inkább a tárgyak letisztult, egyszerű formavilága és használhatósága, funkcionalitása jelenti. Az őrségi fazekasok nem dísz-, hanem használati tárgyakat készítettek, s néhány kivételes útkereséstől eltekintve készítenek ma is. A kurátori tárlatvezetés e letisztult formavilág sokszínűségébe engedett bepillantást a kiállító fazekasok munkáinak bemutatása, jellemzése révén. A kiállított tárgyak között különleges szerep jutott három olyan tárgynak, melyek az ország különböző részein alkotó 6 fazekas együtt gondolkodása, együttműködése révén született meg redukciós égetés révén a legutóbbi fazekas napokon.

 

A kiállítás azonban nem csupán a tárgyakra fókuszál. A falakon elhelyezett képek a tárgyak születésének és a születés körülményeinek hangulatát is igyekeznek visszaadni. Simon Attila, a fotográfus nem csak most, a kiállítás elkészítésében volt Albert Attila segítőtársa, de immáron 12 éve „harcostársa” is az őrségi fazekasság megismertetésében. E „12 év gyümölcse az a rengeteg érzés”, ami a falakon helyet kapott képek formájában.

 

A fényképek között kitüntetett helye és szerepe van azoknak a fotóknak, melyek a jövő generációjáról készültek – a fazekasok között alvó gyermekről, vagy azokról a szakkörös alsósokról, akik hetente járnak át Bajánsenyéről a magyarszombatfai műhelybe alkotni. Ők a legfőbb letéteményesei Albert Attila azon reményének, hogy talán 100 év múlva is lesznek fazekasok az Őrségben.

Dr. Csonka-Takács Eszter néprajzkutató, a Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóság igazgatója szerint a kiállítás címe hűen tükrözi az UNESCO egyezmény célkitűzéseit, hogy a múltban gyökerező, jelenben megélt hagyomány a következő generációkra is átöröklődjön. Ebben fontos szerepe van a családi átörökítésnek, valamint az intézményi oktatásnak egyaránt. A fazekas remekeket megalkotó mesterek mellett azonban mindazoknak szerepük van a hagyomány fenntartásában, akik ezeket megvásárolják és szerte az országban, a világban a mindennapjaik során használják. Az igazgató szerint ők mindannyian részesei nemzeti örökségünk megismertetésének, megvédésének és továbbadásának, mely nemzeti identitásunk letéteményese.

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti Tagozata kezdeményezésére, az Őrségi Fazekasok Egyesületének szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia és Magyarszombatfa Község Önkormányzata támogatásával megvalósult kiállítás április 2-ig tekinthető meg a Vigadóban. Az őrségi fazekasok és munkáik pedig közelebbről megismerhetők a minden évben július második hétvégéjén megrendezésre kerülő magyarszombatfai Fazekas Napok során.

A kiállításon alkotásaikkal megjelenő fazekasok (a tárlatvezetés sorrendjét követve):

Róka Lajosné és Róka Katalin

   

ifj. Cseke János

Nagy Attila

Zsohár Gyula és Balázs

 

Nyakasné Czugh Zsuzsanna, valamint Czugh Géza és Marton Sándor

Vörös Péter

Csótár Rezső és Csótár Géza

Vörös Gábor

Papp Vilmos

Kovács Erika

ifj. Tóth János

Albert Attila és ifj. Albert Attila

További információ: 

Szellemi Kulturális Örökség - Magyarszombatfai Fazekasság

A kiállítás a Vigadó honlapján

Magyarszombatfai Fazekasnapok

Apapa regénye 2.0, avagy Időfutár mellékszál Szegeden

„Az ott Időfutár a kezedben?” A kötetből felpillantva elmosolyodtam. „Igen, a legújabb. Most jelent meg.” A húsz év körüli srác szeme felcsillant a megszokott grafikájú, ámde ezúttal bordó borítójú kötet láttán.

A Boszorkány-sziget 28 73 a maga nemében rendhagyó darabja a tizenéves korosztály számára készült, de másokat is elvarázsoló Időfutár sorozatnak. És nem csak a borító színe miatt. Míg a többi kötetet és az alapul szolgáló rádiójáték sorozatot 4 szerző – Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea és Tasnádi István – közösen alkotta, addig ez Vészits Andrea önálló műve. Bár a regény cselekménye a sorozat darabjaihoz méltó módon nem szűkölködik az időutazást kísérő meglepő fordulatokban, humoros jelenetekben, áthallásokban, azonban a korábbi csapatból csupán egyetlen, jobban mondva két ismert szereplő kalandjait meséli el az író. Míg korábban Hanna, Tibi és Zsófi körül zajlottak az események, most a vörös hajú, szemüveges szegedi tudóspalánta, Pusztai professzor lánya, Tekla és macskája Schrödinger kerül a középpontba. Egy időkapuként működő ruhásszekrénynek köszönhetően pedig – a 90 évvel korábban Tekláék házában, illetve majdnem ott élő – Móra Ferenc is csatlakozik hozzájuk harmadiknak barna házikabátjában.

Közös kalandjaik során megismerhetjük a kötelező olvasmányok szerzőjeként piedesztálra emelt Móra esendő oldalát, sőt Teklával együtt a történet végére még akár meg is szerethetjük őt. A regény lapjain ízelítőt kapunk egyik legismertebb, a Gránátvirág és Kis Tit szerelmi története köré szőtt regényéből, az Aranykoporsóból. Ezt Móra a boszorkányüldözésben elmerülő XVIII. századi Szegeden, a börtönben kezdi el mesélni Teklának – akivel épp a boszorkányság vádja miatt kiszabott máglyahalálra vár – és Zsák úrfinak, a hóhér fiának, akiről később kiderül, hogy ő az ifjú Jacques Rousseau. A börtönben megkezdett „regény a regényben” végét viszont már a XX. század hetvenes éveinek elején, a kommunista Szegeden, halála után jó negyven évvel veti papírra Móra, miközben őt természetesen szélhámosnak, a záró fejezet kéziratát pedig hamisítványnak titulálják.

Vészits Andrea, miközben észrevétlen ontja a fontos tudnivalókat úgy Szeged történetével, mint Móra életével kapcsolatosan, el is varázsol. A kissé vontatott kezdés és a korábbi köteteknek ellentmondó tartalom – mint például, hogy Tekla, bár az időgép révén járt már az ókori Rómában, mégsem tudja ki a centurio – ellenére a történelmi tényekben bővelkedő, bár azokat kissé szabadon kezelő cselekmény beszippant. A regényből megismerhetjük a minden történelmi korban változatlan formában és szándékkal jelen lévő koncepciós perek világát, nevethetünk pórul járt besúgókon, elgondolkodhatunk arról ki bolond és ki józan, láthatunk önfeláldozó szeretetet, rendíthetetlen bátorságot és mindezt mérhetetlen humorral körítve.

Aki pedig veszi a fáradtságot, hogy a regény végére érve kicsit nyomozzon, rájöhet arra is, mely szereplőben formálta meg magát az írónő, honnan örökölte íráskészségét és miért nyúlhatott ilyen bátran Móra alakjához, akit Tekla egyszer úgy szólít: Apapa.

Rendhagyó módon nem kulturális ajánló - maszkkészítés házilag, akár varrógép nélkül is

Sok videót megnéztem és ez tűnt a legmeggyőzőbbnek. Ki is próbáltam. Nekem nincs varrógépem, kézzel varrtam, kb. 2-3 óra alatt elkészült, ami szerintem elég jó szintidő. Nagyon egyszerű volt, nagyon praktikus. A video jól követhető, bármikor megállítható. Íme.

Elkészítettem mind a női, mind a férfi változatot. Ami tanulság volt, az alsó részen a kerekítést nem szabad megcsinálni, mert akkor könnyebben felcsúszhat, nem marad meg olyan jól az állcsonton. Ott a szabásminta szerinti egyenes vonalat kell megtartani. Felül érdemes a lekerekítést megcsinálni, mert akkor a szemnek kényelmes lesz.
A szabásminta a férfi méretre ilyen:

A bal oldalon 4,5 cm-re van a jelölés mind alulról, mind felülről. Ezt elfelejtették ráírni, de a videoban látszik.
A női változat úgy készül a férfi szabásmintából, hogy fél-fél centivel minden vonalat beljebb veszünk. Ez is látszik a videon. Nekem jó volt az a méret, pedig elég nagy az orrom. Az egyetlen baj az volt, amit már írtam, hogy nem szabad befelé kerekíteni az alsó részen. Gyerek szabásminta nincs, szerintem ha ehhez még fél-fél centiket beljebb veszünk, vélhetően jó lesz az eredmény. Nem próbáltam még ki, de tervezem.

Anyagnak én régi, még jó erős szövésű lepedőt választottam, aminek a közepe már rojtos volt, ezért le lett selejtezve. A szélei viszont nem voltak kifeküdve, az anyag alig kopott meg ezen a részen az évtizedek alatt. A pamutvászon azért jó, mert bírja a 60 fokos mosást, a fertőtlenítést. A fülhöz nem gumit tettem, mert az nem bírja ezt a strapát, hanem a lepedő beszegett szélét vágtam ki erre a célra. Nőnek is érdemes a 30 cm-t legalább levágni egy-egy madzagnak, mert kell ez a hosszúság. A férfinél kevés, ott inkább 35 cm kell.
A három anyag összevarrva jó vastag lett, az orrnál megszorítva, a csontokhoz formázva a bevarrt rézdróttal elég jól zár. Ha ide vékony szivacscsíkot is varrunk, fokozható talán a hatás, de még nem próbáltam ki.

Ma fel is avattam a női változatot. A piacig bicikliztem és vissza, illetve ott is végig rajtam volt. Gyaloglásnál rendesen kapok benne levegőt, de vadul kerékpározni nem tudtam benne, csak szép kényelmesen. Végig rajtam tudtam tartani a maszkot, nem mozdult el, kaptam levegőt, értették amit mondtam. A sebészeti maszkot sosem szerettem, most meg nem is lehet kapni. Annál az orromra sosem tudtam igazán ráigazítani és szerintem oldalt is átlevegőzik. Ez a maszk oldalt sem ereszt. Ahogy veszem a levegőt ki-be mozog az anyag.
A zsebecskébe szűrőnek kiszárított popsitörlőt csúsztattam félbehajtva, méretre vágva. Valahol olvastam, hogy ez nem szövött anyag, elég jól használható. A mosást minden esetre bírja és még kaptam vele levegőt.

Apropó mosás. Levételkor én beledobtam egy üres tejfölös vödörbe, ami innentől fogva ezt a célt szolgálja, nyakon öntöttem vízforralóban felforralt forróvízzel és egy kis domestost is küldtem utána. Lefedtem a tetejével és kb. 1 óra múlva vettem ki. Kicsavartam és a napon megszárítottam. Jól szerepelt.

Szerintem érdemes kipróbálni.

A hölgy közben elkészített egy kétrétegű, tehát vékonyabb változatot is, ahol a két réteg közé megy a szűrő. A szűrőnek egyébként vékonyabb filcanyag is nagyon jó, csak nekem az nem volt itthon.

A Maszk 2.0 video itt található:

Életképek élőszóban

A Magyar Kultúra Napján Keleti Éva kalauzolt életmű-kiállításán a Műcsarnokban

Mozgékony, határozott, minden képről van egy története, tele van tervekkel. A 88 éves Keleti Éva fotóriporter, a hazai portréfotózás ikonikus alakja kalauzolt saját életmű kiállításán a Műcsarnokban.

Talán nincs is a hazai színházi világban olyan ember, akit ne fotózott volna aktív éveiben. 25 esztendő MTI tapasztalatszerzés után 15 évig dolgozott az Új Tükörnek. Ott volt, dokumentált minden jelentős eseményen. Képeiből egy egész kortörténet rajzolódik ki. Aztán 60 évesen, egy korábbi elhatározását követve 25 évre letette a fényképezőgépet. Azt hitte abbahagyta. Míg idén nyáron, a készülő életműkiállítása zárótermének képeihez ismét kamera mögé nem állt, kiegyezve még a korábban elutasított digitális technológiával is.

Családjából két meghatározó személyiségről emlékezik meg a kiállításon. Nagymamája unokahúga Miklós Judit költő kitanulva a fotográfiát, a korabeli magyar íróvilágot is fényképezte, 

míg nagybátyja, Kabos Endre háromszoros olimpiai kardvívó volt és 1944-ben tűnt el, amikor a Margithídon kelt át annak felrobbantásakor. Éva olyan akart lenni, mint ő.

A Veres Pálné utcai leánygimnáziumban érettségizett, ahol az osztálytermükből át lehetett látni Tolnay Klári ablakára. A függöny ki- vagy behúzott állapota árulta el számukra, vajon ott jár-e éppen Darvas Iván, a nagy szerelem, később a művésznő férje. A Klárikáról készült képhez fűződő történet szerint a kép előterében lévő asztalt a „bejáró” igen soká takarította a különféle lerakódásoktól a fotózás előtt, majd kristályokat szeretett volna elhelyezni rajta, vagy rózsát, mert az illik a művésznőhöz, de, mint mondotta rózsára nem telik, a kristályok árát megitták. Így maradtak a nippek.

Keleti Éva az életműkiállítás fő üzenetét így fogalmazta meg: láttatni, hogy a szeretet segít élhetőbbé tenni a világot. 

A képek között valóban nagyon egészen látványosan sok szól erről a tényről. A Kulka Jánost testvérével ábrázoló fotó kapcsán jegyezte meg Keleti Éva, hogy János Janinának köszönheti, hogy még él. 

És hallhattunk arról is, milyen kitartóan ápolja évek óta Falusi Mariann a sclerosis multiplexben szenvedő Lang Györgyit. A kép magáért beszélt.

Láthattunk megtört kapcsolatokat, mint a Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán párosé nem sokkal Zoltán halála előtt, 

vagy Ferenczi Krisztina és Tímár Béla nászútra készülését, majd egyéni életválság idején készült portréjukat. Béla súlyos betegségét már tudta, amikor bohócnak sminkelve állt a kamerák elé, jelezve, hogy szeretné, ha mindenki ilyen bohócként emlékezne rá. Kriszta pedig a szülés után nem tudott visszakerülni a számára világot jelentő színfalak közé. A képsorozat azért készült, hogy felhívja rá a figyelmet. Hiába. Oknyomozó riporterként halt meg néhány évvel ezelőtt hosszas betegség után.

Keleti Éva Latinovitson és Tímáron kívül számos más művészről is készített fotóriportot az életből való távozásuk előtt. 

A 2019 őszén hosszas szenvedés után elhunyt Marton Lászlóról, aki az erkélyajtónak támaszkodik, szimbolikusan jelezve súlyos betegsége végső kimenetelét; 

illetve a tragikus hirtelenséggel távozott Gesztesi Károlyról. 

Az ő képe előtt találtak vörös rózsát a halálát követően. Egy portrésorozattal tiszteleg Domján Edit emléke előtt, akiről már fiatalon köztudomású volt, hogy negyven éves korában önként akar véget vetni életének, mivel nem akar megöregedni. 

Részben ő motiválta Keleti Éva döntését a visszavonulásra 60 éves korában. 

Jávor Pál képén egy fess úriember mosolyog ránk, aki azonnal elbűvölte a fiatal fotóst, pedig a kép csupán pár héttel halála előtt készült és akkor már összetört, beteg ember volt – ha mások nem látták. 

Kézdy György a kórházban állt a kamerák elé, majd nem sokkal később egy kórterem ablakán át távozott az életből. 

Tímár Józsefről a színházi előadás előtt készült a kép, amikor más súlyos betegen két bőröndöt megemelve próbálta ki, vajon bírni fogja-e az estét. 

A képről volt valaki, aki makacsul nem hitte el, hogy nem az előadáson készült. Amikor lekérte a darabról az információkat, derült ki, hogy a szerep szerint egy bőröndöt visz Tímár, tehát a két bőröndös változat nyilvánvalóan valóban nem az előadáson készült.

Fülöp Viktorról a portré egy nappal az után készült, hogy az Operaház a Hattyúk tavában a herceget alakító művészt alkalmatlanság okára hivatkozva eltávolította állásából. Az ő szemei is mindent elárulnak. 

Keleti Éva többször hangsúlyozta a képekről beszélve, mennyire sok dolgot elárulnak a szemek, mint a lélek tükrei. Példának hozta Ruttkai Éva két portréját. Az egyik a már említett, ahol Latinovitscsal állnak tört szerelmük romjai felett, míg a másik két-három évvel korábban, a lángoló kapcsolat idején készült. Éva szemei beszédesek.

A kiállítás azonban nem a szenvedésről, hanem a szeretetről, szeretetkapcsolatokról és Keleti Évának az ábrázolt művészekhez fűződő barátságáról, szeretetéről szól, sok-sok boldog pillanatot is megjelenítve. 

Pongor Ildikó vérbeli táncos, aki a fáról leesni készülő lányát is szerepéből egy pillanatra sem kiesve tartja meg a fán.

Mácsai Pál és Vecsey Miklós párhuzamos karakteréről is hallhattunk. Mácsai már főiskolásként úgy definiálta magát, mint aki nem színész, nem rendező, hanem élete célja, hogy színháza legyen, saját csapattal. Megcsinálta. 

Az évtizedekkel fiatalabb Vecsei még úton van.

Láthatjuk még a kiállításon a Keleti Éva szerint legszebb magyar színésznőt, Béres Ilonát fiatalon és jelen korában. 

Utóbbi képen Halász Judittal és Tordai Terivel az Esős vasárnap emlékfotózásán.

Gálvölgyi János kedvenc bohócaiból mutatott be kettőt. 

Keleti Éva pedig a felnőtté vált, nagypapai szerepben tündöklő négyesiker Csordás fivérek három még élő tagjáról készített fotóriportot.

 

Megtudhattuk azt is, hogy a Táncdalfesztiválon a fénykép tanulsága szerint Koncz Zsuzsa nem kapott 20-s pontértéket, de ő ezt minden módon titkolni akarta és ezért kérte Keleti Évát – aki ennek minden módon ellenállt -, hogy vetesse le a képet.

Gobbi Hilda kis autójában, a kép előterében a Nemzeti Színházból frissen mentett iratok. A Nemzeti felrobbantása előtt kérte meg Gobbi Keleti Évát, segítsen neki autóval a telkére szállítani a máskülönben pusztulásra ítélt iratokat.

Törőcsik Mariról egy egész falrészlet regél, majd a nyári visszatéréskor is készült egy a nagybeteg művésznőről.

A régi rendszerben szokásos fél órás Szabad Nép felolvasást jeleníti meg a gőzölgő fürdőben készült kép.

De van négy párhuzamos művészportré is a friss nyári képek között, 

csakúgy mint egy kép a Heilig-Eszményi házaspárról, valamint Szatmári Lizáról és az őt „örökbe fogadó” Telekes Péterről.

Az Örkény Színház négy művésznője arra kapott meghívást, hogy a Keleti Évát megihlető Örkény egyperces főhősével, a paprikakoszorúval jelenítsenek meg bármit.

Az utolsó terem végén fut egy 16 perces werkfilm, illetve néhány fénykép is látható Keleti Éváról azon művészek társaságában, akiket fotózott. 

A kiállítás február 2-ig még látogatható.