Hagyományainkat követve immáron hetedik éve jöttünk nyaralni
az Őrségbe. Főhadiszállásunk ismét Őriszentpéteren, a Dominó Apartmanházak
egyikében volt. S ahogyan hat évvel ezelőtt, úgy most is a nyár legmelegebb
hetét fogtuk ki. Igazi kánikulaidő volt, amit jobbára csak biciklizve és a
medencében hűsölve lehetett kibírni.
Fonyódról, egy baráti hétvégéről érkeztünk, vasárnap, kora
délutáni hőség kellős közepén. A ház kellemes hűvöse felüdített. Gyors
elrendelkezés után kiszabadítottuk biciklijeinket és indultunk a város és az
elkövetkezendő hét programlehetőségeinek feltérképezésére. Miután tudomásul
vettük, hogy egy hétig sehol semmi különösebb rendezvény, vagy esemény nem
lesz, férjem megnyugodott, hogy akkor végre először tényleg pihenhetünk.
Szabadon, kötetlenül biciklizhetünk kedvenc helyeinkre. S jobbára igaza is lett.
Hétfő reggel elkarikáztam a városközpontba, hogy némi
élelmiszert szerezzek a reggelihez és az elkövetkezendő egy-két napra. A
cukrászdában a friss péksüteményeket, az immáron 25 éves FEZO-ban pedig
tejterméket, kolbászt és más alapélelmiszert vásároltam. A dinnye forrása a
zöldséges volt. A péksütemények legértékesebbje az éjjel frissen sütött
kenyérlángos volt. Számomra őrségi kefirrel ez a legfinomabb reggeli.
Reggeli után a bicikliket autóra helyeztük és irány Szalafő.
A tejüzemnél beszereztük a gyümölcsös joghurtokat (sütőtökös, homoktövises,
áfonyás és epres), majd biciklire pattantunk és irány Pityerszer. A meleg és a
kaptató megviselt, jobban mint gondoltam. Bizony a kaptató nagyobbik részén
toltam a biciklit. Pityerszeren a szatócsboltban próbáltam információs anyagok
után kutatni, de számomra nem nyújtott újdonságot. Sebaj, kicsit hűsöltünk,
pihentünk. Békanézés után ismét nyeregbe szálltunk és elkarikáztunk az
erdészeti utakon a Szlovén határra, majd innen tovább Hodosra. A tó csodás
látványt nyújtott, mind mindig.
Körbetekertünk a kis tanösvényt követve. A
forrásnál leültünk a hatalmas tölgy alá a pihenőhelyen. Itt elfogyasztottuk a
joghurtokat és némi péksüteményt. Megújult erővel indultunk tovább, hogy egy
rövid mérleghintázást követően nekivágjuk a hodosi emelkedőnek, vissza a határ
felé. A határ magyar oldalán nem Pityerszer, hanem Csörgőszer felé haladtunk
tovább a Körtike tanösvényen. Itt egy röpke látogatást tettem a kihalt Jakosa
portán, hogy az őrségi tökmagolaj hidegen sajtolásának eszközeit megörökítsem.
Az ajtó tárva-nyitva állt, ez csábított a fotózásra.
Utólagosan Miklósnak be is
vallottam e tettemet. Én még élénken emlékeztem Jakosa nénire és a tökmagolaj
sajtolás bemutatójára, akit és amit talán az első, vagy a második évünkben
láttunk itt. Jakosa néni és lánya már nem élnek, csak az unoka, Miki viseli
gondját a portának és gyártja szorgalmasan az olajat.
A Tejüzemnél visszatettük a bicikliket az autóra és a
Szalafő-Őriszentpéter közti bukkanókkal tarkított utat így tettük meg
visszafelé is. A meleget aztán a medencében pancsolva vészeltük át a délután
hátralévő részében. Este pedig betértünk a Hársfába dödöllét és sültkrumplit
enni. Olyan nagy volt az adag – vagy a meleg -, hogy a maradékot végül
hazavittük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése