Őrségi kalandozások hőségriadóval - 2. rész

Kedden reggel ismét péksütemény és tejtermék beszerzéssel kezdtem a napot, majd a minden héten idelátogató vándor ruhaárus portékája között is szétnéztem, mint mindig. Most is találtam egy jó kis felsőt, amit azonban egész nyaralás alatt nem tudtam hordani, lévén harmincöt fok felett igen melegem lett volna benne. Visszafelé benéztem a Harmatfű Oktatóközpontba is friss információkért, de újdonságra itt sem bukkantam.

Ma Velemérig vittük a bicikliket és a templomnál, árnyékban parkoltunk le. Innen Szentgyörgyvölgyön át egyenesen Márokföldre kerekeztünk. 

Többször jártunk már itt, többféle közlekedési eszközzel, de a Sökfás temetőbe sosem tértünk be. Nosza, most megtettük. 

Sajnos a fejfák igen leromlott, a temető kicsit gazos állapotban volt. Hiába, ezeket a sírjelzőket nem az örökéletnek, csupán 2-3 emberöltőre tervezték. Idejük lassan lejár. A következő célpont az Energiapark volt, ahol két éve, a megnyitás után nem sokkal jártunk legutóbb. Azóta az időjárás és a látogatók kicsit lepusztították, de még így is voltak benne érdekes pontok. 

Az Á(r)tjáró legutóbbi ittjártunkkor kezdett kiépülni, most sok érdekes land-art elemet találtunk benne. 

A parkkal szemben a Tündérkert jurtájába is bepillantottunk, de mellbe vágott a meleg. Hát persze, mert csak a jurta lényege, a nemezborítás maradt ki belőle, ami a hőszigetelésről gondoskodna. 

A szomszéd telken közben láttuk a tavaly - a Hétrétország keretében - felkeresett filmes srác lovait átszáguldani. A levendulás, Márokföld másik nevezetessége már letarolva állt, holott tavaly még a két héttel későbbi Hétrétország idején is lehetett saját használatra levendulát gyűjteni. Márokföld egyik legnagyobb nevezetességét, a Kalandparkot viszont a nagy meleg miatt kihagytuk. Inkább elindultunk vissza, Szentgyörgyvölgy felé.

A református templomnál egy kis hűsítő pihenőt tartottunk. A megszokottal ellentétben most jó néhány látogató is nézelődött a nemrég felújított gyöngyszemben.

Velemérben még egy-egy gyors pillantást vetettem az alsó és a felső templomra, majd a bicikliket az autó tetejére helyezve indultunk vissza Őriszentpéterre. 

Közben Magyarszombatfán beugrottunk a Kati cukrászdába egy kis süti és fagyi kóstolóra. Most sem csalódtunk a minőségben. Legszívesebben mindent végigkóstoltam volna, ha lett volna rá kapacitásom. De sajnos nem volt.

Őriszentpéteren most csak áthaladtunk, mert célunk Szalafő volt. Életvízért mentünk az Őrségi Ízek Portájára. Mivel nem én vezettem, én kóstoltam. Az újdonságot, a mézes almapálinkát. Ez olyan jól sikerült, hogy egy üveggel vettünk ebből is. S ha már itt jártunk ismét Szalafőn, hát beültünk az Őrszem fogadóba egy erdei gombalevesre, meg egy tárkonyos ragulevesre. Páratlanul finomak voltak, mint mindig. Józsi bácsi kedvence ellenben túl olajos volt, csalódást okozott. Hiába, itt nekünk csak levest szabad vennünk.