2018. augusztus 12., vasárnap

Két év után ismét Hétrétországban

Két éve, amikor Hétrétország bezárta kapuit, reméltem, hogy egyszer még írhatok róla. Most ismét itt vagyunk az Őrségben, amikor zajlik a Szerek és porták köztiválja. Lássuk mi is történt az első teljes napon.

A reggel csodásan indult. Párás napfelkelte, hűvös, friss levegővel. 


A misén kissé szomorú lettem, mert Ottó atya már csak odafentről hallgathatta Ferenc püspököt, aki az ő szeretett őriszentpéteri templomában misézett. Ottó atya az itteni keresztény közösség motorja volt, tele tetterővel, dinamizmussal. Tavaly ittlétünkkor éppen dévai gyerekek táboroztak nála. Nem mutatta, hogy nagybeteg. A télen tudtam meg az őrségi nemzeti park hírlevelén keresztül, hogy hazaérkezett. Nagy űrt hagyott nem csak hívei, de mindazok szívében is, akik többször hallották prédikálni. Harminc évig szolgálta az őrségi híveket. Még csak hatvan éves volt. 
A hívei a templomban kis emlékhelyet állítottak neki. A sekrestyében is ott a képe. Sírján mécsesek és friss virág.


Itt hiányzik, de az Atya így látta jónak. Utóda egy kedves fiatal pap, aki környékbeli származású, jól ismerte Ottó atyát és szívén viseli nyája, különösen is a fiatalok sorsát. 

A mise után számunkra is elérkezett az első hivatalos köztiváli program: a Gesztenyefa palota című "báb" műsor a Kalimpa Színház előadásában. Nemes Nagy Ágnes megzenésített verseit hallgatta szájtátva, mukkanás nélkül a gyermekek hada egy órán át, gyönyörködve Medgyesi Anna előadásában és a négy hangszeres előadó játékában. 


 
A színes szappanbuborékok meg kifejezetten interaktívvá tették az előadást:




 
Volt aki ámuldozásában a színpadig is elmerészkedett:








A gyerekprogram után valami felnőttesebbet is kipróbáltunk. Két éve nem sikerült, de most eljutottunk Csillag Miklós portájára, hogy a régi őrségi mindennapokról halljunk történeteket. Szó került a délután folyamán a kitelepítésekről, a határsávbeli életről, a dolgos őrségi gazdákról, disszidálásról, s még ki tudja mi mindenről. Gyorsan repült a délután, indulnunk kellett tovább. 



Orfalun egy kis bonyodalommal indítottunk, mivel a programfüzetben rosszul volt megadva Jakucs Erzsébet és Stefanovits Pál portája. Egy kis útbaigazításért átmentünk a szomszédba és a harmadik helyen már sikerrel is jártunk. 


A Budapestről előbb nyaralni Szalafőre járó, majd nyugdíjasként Orfaluba áttelepülő biológus-kertészmérnök házaspár fiatal korában a gombászás révén talált egymásra. E szenvedélyüket itt sem adták fel. A környéken lelt gombákról egy rögtönzött tárlattal is készültek. 


Az ehető vargányát, tinórut frappáns kis üvegekben meg is vásárolhatták a látogatók. 


Volt azonban náluk más gasztronómiai érdekesség is. Az édesszájúak a szépséges mézeskalácsot kóstolhatták, majd vásárolhatták meg, míg az erősebb kihívásokat kedvelők a házigazda pálinkáit ízlelhették, vihették. 

A körte alapot már harmincféle különböző ágyon kipróbáló Pál legújabb ínyencsége a fenyőrügy és a csipkebogyó pálinka volt. Utóbbit mi is olyan jónak találtuk, hogy venni akartunk egy literrel. Sajnos az aranytartalékból csak 7 decit volt hajlandó eladni a gazda. Sebaj, jövőre időben feladjuk a rendelést. 
A termékek mellett a ház is megért egy látogatást. Újonnan épült, korszerű napelemes fűtési rendszerrel, tágas terekkel, fatüzeléses kemencével kívül és belül. 



A kert és a házat körülvevő zöld az erdőtől lett visszahódítva, sovány földje sok munkával, de megadja maga gyümölcseit Egy kis ízelítő a kemencepadkán egy kosárból kandikált ki belőlük. 


De a bátrabbak számára a kert is meglátogatható volt. 


Csakúgy mint a kis munkaszoba, ahol a háziasszony szövőszéke állt, körbevéve a falra akasztott szebbnél szebb szövött termékekkel.



 A délután gyorsan elszaladt, illendő volt tovább indulnunk. 


Uzsonnánkat a Teaház gyógynövényes kertjében fogyasztottuk el, majd egy kis kitérőt tettünk a Hársas tó felé. A nagy meleg bőven csalt ide fürdőzőket, különösen, hogy vasárnap volt és a Vadása tó egy ideje nem látogatható. 




Hazaútban még megálltunk Máriaújfalunk a Péter Pál kápolnánál, melynek falán évek óta táblával  emlékeznek meg a nemrégiben boldoggá avatott Brenner Jánosról korábbi hívei, akikért az életét áldozta. 




Utolsó állomásunk Csörötnek volt, a néhai Bekes Vízimalom, ami folyamatosan romló állapotban van, tervezett felújítására sajnos egyre kevesebb a remény. 











Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése