Mackófesztivál az Állatkertben

Csütörtökön, február 2-án meglestük, vajon a Mackó meglátja-e az árnyékát. Nem kellett ehhez az erdőbe mennünk, hiszen a Fővárosi Állat- és Növénykertben február 2. és 5. között Mackófesztivált rendeznek. Sok izgalmas programmal várják a kicsiket és nagyokat. A 14 év alatti brummogó kismackók pedig ingyen mehetnek be megnézni a nagymedvéket.

Szóval ott tartottam, hogy meglestük a Medvét, vajon meglátja-e az árnyékát. 

Nem látta meg, mivel felhős és ködös idő volt. Viszont a medvét meglátta sok gyerek. Igaz, hogy kicsit párás volt az üveg az előző napi sok esőtől, de azért látszott, hogy mindkét maci a földön keresgéli az árnyékát, mindhiába. Ez azonban a népi időjóslás szerint jó hír a számunkra, mert azt jelenti, hogy vége a télnek. Persze nem tegnapról mára, mert amerre nézek ma is hó és latyak mindenfelé. De előbb-utóbb a napocska csak megeszi majd azt a sok jeget és havat.

No, ha már ott voltunk az Állatkertben, azért meglátogattunk még néhány más kedvencet is. S csodák csodája, többségük igen virgoncan viselkedett. A melegben folyton alvó szibériai tigrisek sétálgattak, nézelődtek, mosakodtak. 

A takin néha-néha elbődült. 

A szurikáták szokás szerint hancúroztak. Az elefántok játszottak a napi levegőzés során. A fókák élénken ugráltak a jutalom halfalatokért. 

A pingvinek korzóztak és egymást tisztogatták. 

A prérikutyák az ebédjükkel voltak elfoglalva, de azért fél szemmel ránk sandítottak, hogy kell-e menekülniük föld alatti üregeikbe. 

Egyedül a hangyász és gyermeke aludta az igazak álmát. Csupán egy nagy szőrgombolyag látszott belőlük. A gyűrűsfarkú makik viszont igen barátságosan viselkedtek, kíváncsian méregettek minket és egészen közel telepedtek le hozzánk.

A sok séta alatt alaposan megéheztünk. A Barlang étteremben Maci-menüvel várták az éhes vándorokat. Az erdeigomba-leves, a mézes csirkesült erdei burgonyával, no meg az erdeigyümölcs-lekváros palacsinta igazi ínycsiklandó falatok voltak kettőnk számára. Én ettem a levest, a másodikat, míg a gyerkőc a kiegészítésképpen vett sültkrupmlira csapott le és a palacsintát falta fel az utolsó falatig. A többire közölte, hogy neki nem ízlik. Sebaj, több maradt nekem.

Ebéd után a koalát is ébren találtuk, ami igencsak ritkaságszámba megy. Épp a napi mérlegeléshez vették le Nur-Nuru-Bint az ágasfáról, majd kapta meg a következő napra való eukaliptuszait. Ötfélét is, hogy választani tudjon a kis ínyenc. Közben megtudtuk, hogy a koala egyáltalán nem egy cuki kismackó. Hosszú karmaival és fogaival alaposan meg tudja sebesíteni a gondozót, ha az óvatlanul, vagy túl gyors mozdulatokkal megijeszti őt. Emellett roppant válogatós, hiszen az eukaliptuszon kívül mást nemigen fogyaszt. Ebben viszont nincs versenytársa, mert a növényben található mérget csupán az ő hosszú bélrendszere tudja semlegesíteni. A napi közel 20 óra alvásnak is ez a hosszú emésztés az oka. 

Sajnos egy rossz hírt is megtudtunk. Vobara, a másik koala, még tisztázatlan okok miatt bélcsavarodásban elpusztult. Róla már csak a gyászhírt olvashattuk, lakosztálya már üresen állt. S még azzal sem vigasztalódhattunk, hogy a koala-játszótéren egy kicsit elücsörgünk a faragott koala mellett, mint máskor. Jelenleg bokáig érő hólé fedte a homokozót.

Hogy azonban ne szomorúan, hanem örömhírrel fejezzük be a sétát, még felkerestük a január elején született kis zsiráfot, Sisi-t. Szerencsénk volt, mert épp kint találtuk a többiekkel. Élénken figyelte a verebek tevékenységét.

Egy kis felmelegedésre belátogattunk még a Varázshegybe, ahol sétálgató mackókat lehetett ölelgetni és fotózkodni velük. A dolgosabbja készíthetett magának mackós kitűzőt és könyvjelzőt, de lehetett gyurmázni, rajzolni is.

Sajnos hamar elröppent az idő. Hipp-hopp már négy óra volt és az állatkert bezárt. Ha a hétvégén nem is, de jövőre talán újra ellátogatunk a Mackófesztiválra.