Tegnap egy olyan képet láttam, amitől földbe gyökerezett a lábam. A Gellért-hegy sziklabarlangjában egy parasztház állt. A kép aláírása szerint szükséglakás a sziklabarlangban. No, nem kell megijedni, nem a Metró újságban írtak arról, hogy illegális lakásfoglalók szállták volna meg Budapest ezen pontját. A fotó több mint száz évvel ezelőtt készült és egy ezekben a percekben nyíló kiállításon látható.
Ma délután nyílik ugyanis a Várkeret Bazár déli szárnyának harmadik emeletén A Duna fővárosai – Bécs, Budapest – Párhuzamos városképek 1850-1920 című fotókiállítás. Két és fél terem falai telis-tele fekete-fehér párhuzamba állított képekkel Bécsről és Budapestről. Századfordulós hangulat, életképek, sok-sok felismerhető, vagy már nem is létező épület. Egy kis kukucskálás a régmúltba.
 |
| Fotó: Hargitai |
A dualizmus kora a Monarchia két fővárosában hatalmas építkezéseket, folyószabályozást, a mobilizáció felerősödését és ezzel párhuzamosan a társadalom átalakulását hozta el. A modernizáció kihatott a szociológiai folyamatokra és a lakhatására is. Ezt a mozgalmas időszakot mutatja be a kiállítás korabeli fényképeken keresztül, megfelelő érdekes információkkal kiegészítve. Egy kicsit építész szemszögből, egy kicsit a településfejlesztő és a szociológus szemüvegével is bepillanthattunk a korszakba, anélkül, hogy száraz szakmai tudás árasztott volna el.
A képeket tíz téma köré csoportosították a Bécsben az elmúlt évben már bemutatott kiállítás készítői.
A modernitás előestéjén című első részben betekintést kapunk a modern európai urbanizáció hőskorába, amit a sebesség, a rohanás, a tömeg és a gyárak megjelenése jellemez. Míg Bécs töretlenül fejlődhetett az évszázadok során, addig Pest-Budát a török kiűzése után teljesen újjá kellett építeni. Persze ez azzal az előnnyel járt, hogy az átalakulásnak nem szabott korlátokat a merev középkori városszerkezet.
A képek alapján az is érthetővé válik, hogy a földrajzi adottságok mennyire meghatározóak a városszerkezet alakulására. Budának nem volt olyan központi magja, mint Bécsnek a Stephans Dom és környéke, mert számtalan kisebb dombon létesült. Bécs felfelé terjeszkedett a középkori városfalak miatt, míg Pesten ezeket korán elbontották, lehetővé téve a vízszintes terjeszkedést. Ettől Pest utcái Bécs hangulatos külvárosi kerületeire hasonlítanak inkább, mint modern nagyvárosra. Bécs belvárosát ezzel szemben az időszak kezdetén szűk és sötét, labirintus szerűen elhelyezkedő mellékutcák jellemezték.
Bécsben a fejlődés motorja az uralkodó család, ezért a Hofburg város a városban. Budán viszont az elpusztult vár helyére épült palota a nemzeti legitimáció jelképe.
A dunai városok témakör a két város szerepével foglalkozik. Míg Bécs a birodalom központja, igazi metropolisz, addig Pest-Buda inkább kedvező fekvésének köszönheti fejlődését. Budán a lankás hegyoldalak lehetővé tették a terjeszkedést, a Gellért-hegyre parkok, villák települtek, míg Bécs esetében a hegy vidékies maradt, nem vált a város részévé.
A Duna szerepe is más a két település esetében. Míg Pest-Budán a centrum ennek mentén épült ki, addig Bécsben a folyó a külvárosában maradt. Egy későbbi képsoron a választ is megkaptuk a miértre. Bécsben a Duna szeszélyes, sok ágra bomló folyó volt a szabályozásig, míg Buda alatt egyenes mederben haladt, kedvező terepet adva a vízi kereskedelemnek. Persze a part vonala mindkét helyen árvízveszélyes volt, ami kihatott a telekárakra, így a letelepedők szociális státuszára is.
A hegyes-völgyes fekvés a lépcsők városképi felhasználására ösztönözte az építészeket mindkét helyen.
Láthatók fotók a rakpartok kialakításáról is, mely az urbanizáció első lépcsőfokát képviselte. A korábbi szabályozatlan partok ugyanis csábítottak a szemétlerakásra, szennyvizek kieresztésére, ami komoly közegészségügyi kockázatot képviselt. Pest esetében a rakpart kiépítése olyan szerencsésen sikerült, hogy a Pesti Korzó a városlakók kedvelt séta- és találkahelyévé vált.
Arra is választ kaptunk ebben a témakörben, hogy Budán miért alakult ki fürdőkultúra már igen régen, míg Bécs esetében a rakpart szabályozása miért vetett véget a fürdőzéseknek. Az ok a víz felmelegítésének kérdésében rejlett. Budán a vizek hőforrásról eredtek, míg Bécsben fűteni kellett volna a vizet, amelyet egy idő után már nem tudtak a belépőárakból kigazdálkodni. A megépült fürdő hamarosan bezárt.
A harmadik témakör a fejlődés jelentős motorjáról, a 19. századi nagyváros megteremtőjéről, a vasútról szól. Érdekes, hogy a vasút az addigi lassú életet nem pusztán felgyorsította, de menetrendszerűvé is tette, mivel munkaszervezete a hadsereg szabályait követte. A vasúti fejpályaudvarok vasszerkezetű csarnokait nézve nem véletlen a hasonlóság a középkor végi csarnoktemplomokkal. A pályaudvarok lettek ugyanis az ipari városok katedrálisai.
A pályaudvar és a vasút ambivalens szerepet töltött be a városban, azzal, hogy egyrészt kaput jelentett a vidék és a nagyvilág felé, másrészt sínrendszereivel el is torlaszolta a további fejlődés lehetséges útját. A vasút vonala olymódon is megszabta a város terjeszkedésének további útját, hogy a gyárak és a közművek ennek vonalában telepedtek meg, majd környezetükben települtek le a vidékről szerencsét próbálni érkező néptömegek.
A vasút azonban a városoknak is szerves része lett a teherszállítás révén. Később pedig villamosok formájában. A vaspályák hol viadukton, hol föld alatt, hol alagutakban haladtak, új városképi elemekkel gazdagítva a látványt.
A körutak az erődgyűrűk helyén témakör kapcsán derült ki, hogy ezek a széles utak segítették a munkásnegyedek ellenőrzését, kiszolgálták a hadsereget és egyben kifejezték az uralkodó elit hatalmát és erejét. Ez magyarázza, hogy a körutak mentén épültek kaszárnyák is. Kezdetben a körutakat a barokk olyan reprezentációs kellékeivel is ellátták, mint fasorok, díszkertek, ám ezeket később kiszorította a közlekedés helyigénye.
A párhuzam kapcsán érdekes látni, hogy a bécsi városfal helyén épült Ring egyfajta reprezentatív körgyűrű lett, komolyabb közlekedési szerep és keresztező sugárutak nélkül. A valós közlekedési igények kielégítésére kívül épült még egy párhuzamos gyűrű. A pesti városfal helyén a Kiskörút épült meg, hasonló funkcióval, hosszra viszont inkább a Nagykörút állna párhuzamban a Ringgel, ám ez valós közlekedési igényeket elégített ki, parkos részek nélkül, számos bérházzal a nyomvonala mentén. A bécsi Ring státuszának Pesten az Andrássy út felelt meg végül. Ez volt az előkelő sétakocsikázások helyszíne.
A körút az új rend másféle gondolkodását is képviselte. Míg a megelőző korszakban a városi gondolkodást a lassú terek és az azokat uraló templomok határozták meg, addig a körutak alapeszménye már a mozgás. Ezt a két szemléletet persze nehéz volt összeegyeztetni, de arra kínosan ügyeltek, hogy a templomok - bár a bérházak dzsungelében hirtelen nagyon kicsivé váltak - érintetlenül a helyükön maradhassanak.
A szórakozás iparosodása témakör képeinek fő témája az 1873-as bécsi világkiállítás és a budapesti millenniumi kiállítás. A világkiállítás a modern világvárosok számára a fejlődés kirakata volt, létrehozva az élményfogyasztás új formáját. Gyakorlatilag a szórakoztatás, mint iparág a világkiállításokkal jelent meg és vált a városkép részévé. A kiállítások a termékbemutatásokon túl az erősödő polgárság identitásának felmutatását is lehetővé tették. A kiállításokon létrehozott néprajzi falvak pedig a tájegységek és nemzetiségek bemutatásán keresztül lehetővé tették a népi kultúra újra felfedezését.
A szórakoztatás témájában láthatók még képek a kávéházakról, melyek tulajdonképpen a szalonok szerepét vették át, teret nyújtva a szerkesztőségi, művészi és politikai csoportoknak asztaltársaságok létrehozására, ahol a közös munka folyt. A színházak virágkorát is ez az időszak jelentette, ekkor vált a színjátszásból színművészet, mely a polgári életstílushoz elválaszthatatlanul hozzá tartozott.
A parasztházak, bérkaszárnyák, paloták témakör azt járja körül mennyire és milyen formákban volt jövedelmező befektetés ebben az időszakban a lakásépítés. A bérpalota, bérház és bérkaszárnya fogalmak jelentéséről is pontos képet kaphattunk a képeket nézegetve.
Érdekes volt a bérházra, mint a város metaforájára tekinteni, ahol az udvar a teret, a folyosó pedig az utcát jelképezi, a szociológiai tagozódást pedig a cselédlépcső képviselte. A házmester volt a kommunális szolgáltató és a rendfenntartó ezekben a minivárosokban. A ház emellett nyitott élettereivel a falusi élet rezervátumaként is szolgált.
Érdekes felfedezés, hogy a korabeli várostervezésben mennyire meghatározó volt az utcaszerkezetek olyan módú kialakítása, hogy minél több saroktelek keletkezzen, mert ezeken lehetett értékes, két utcafronttal rendelkező bérházakat kialakítani.
A közlekedés fejlődésével párhuzamosan született meg a villák iránt az igény. A poros levegőt a ház körül kialakított kert volt hivatott megszűrni. A villanegyedek a bérpalotáktól, bérházaktól zsúfolt belvárosi részektől távolabb, a sugárutak mentén kifelé helyezkedtek el. Sokszor a korábban építkezési alapanyagokat szolgáltató bányák által okozott tájsebek helyén.
Míg a centrumokban hatalmas léptekkel zajlott az átalakulás a magas ingatlanáraknak köszönhetően, addig a külvárosokban konzerválódott a szegénység. Ezeken a helyeken a faluról feláramló népesség hozta a maga szocializációs igényeit, melyeket sokszor legjobban a hosszú udvaros parasztházak, szoba-konyhás sorházak elégítettek ki a félprivát udvarok révén.
A város szélei témakörben a villanegyedek, gyárak, a körbeépült agrárfalvak képeit láthatjuk. Szó esik az új városrészek kialakulásának gyújtópontját képező vendéglőkről, vasútállomásokról, gyárakról, kolostorokról is.
A park témakör a zöld területek felértékelődésével, reprezentációs és presztízs szerepével foglalkozik számos példán keresztül.
A kereskedelem terei témakör fotóin a már önmagukban látványosságot képviselő, a városi forgalomról való megfeledkezést szolgáló belvárosi luxusüzletek kirakatai, a vásárlóutcák és az ennek ellenpontját képviselő, a piacmentes napokon kiszolgálást biztosító külvárosi cégéres kisboltok elevenednek meg.
Számos fotó mutatja be a régi típusú napi piacokat, illetve a modern higiéniai követelményeknek megfelelő vásárcsarnokokat és vágóhidakat. Előbbiek szerkezete hasonlított a vasúti pályaudvarokéra, érzékeltetve egyszersmind, hogy itt is szigorú szabályok érvényesek.
Végül az időszak új találmánya, az áruház is megjelenik a fotókon. Ez az új forma a polgári takarosságra épülő etika kihívójaként jelent meg, s hátulról támadott. Terepet és lehetőséget adott a polgárság háztartása falai közé szorított asszonyainak, hogy legálisan kimozduljanak otthonaikból.
Az utolsó témakör az út a huszadik századba címet viseli. Itt a századforduló környékén megjelenő új építészeti irányzatok között barangolhatunk. Megjelenik a korabeli Bécs és Budapest képein az eklektika, a dekoratív szecesszió, a neobarokk, az emberléptékű kertvárosi mozgalom. A záróképeken pedig már az uniformizált embert szimbolizáló egyforma ablaksorok láthatók. 70 év képein végighaladva igen messzire kerültük a tágas térben Bécs és Buda látképét mutató kiinduló fotótól.
 |
| Fotó: Hargitai |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése